2016. július 28., csütörtök

Einstein a szeretetről

 Einstein így ír az Univerzum legnagyobb erejéről, a szeretetről:


„Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.

Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.

Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.

Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.

A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.

Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni…

Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.

Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.

Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.

Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.

Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!

Édesapád,

Albert Einstein.”

2016. július 15., péntek

Charlie Chaplin: Önszeretet


Charlie Chaplinre mindenki komikusként emlékszik, holott volt egy nagyon komoly oldala is. Kevesen tudják, hogy 70. születésnapján,1959. április 16-án írt egy verset, tele súlyos igazságokkal:

Leírja benne, mi történik, ha valóban elkezded szeretni magad!

Charlie Chaplin: Önszeretet

(Amikor elkezdtem szeretni magam…)

"Amikor elkezdtem szeretni magam, beláttam,
hogy a fájdalom és a szenvedés óvtak meg attól,
hogy a saját igazságom ellenében éljek.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Hitelességnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
milyen megalázó volt annak, akire ráerőszakoltam a vágyaimat,
pedig tudtam, hogy sem az idő, sem az illető nem érett meg rá -
még akkor sem, ha ez az illető én voltam.
Ma már tudom, hogy nevezik ezt:
Öntiszteletnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem vágyakoztam
többé egy másik élet után, és láttam, hogy körülöttem
minden kihívást és fejlődési lehetőséget jelent.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Érettségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
hogy mindig és minden alkalommal
a megfelelő időben és a megfelelő helyen vagyok,
és hogy mindaz, ami történik, helyes.
Ekkor megnyugodtam.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Öntiszteletnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem raboltam
el többé magamtól a szabadidőt, és felhagytam azzal,
hogy nagyszabású terveket szövögessek a jövőre nézve.
Ma már csak azt teszem, ami örömöt okoz,
amit szeretek, és ami megnevetteti a szívemet,
és mindezt a saját tempómban és stílusomban.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Őszinteségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, mindentől
megszabadultam, ami nem tett jót az egészségemnek.
Ételektől, emberektől, tárgyaktól, helyzetektől és mindattól,
ami csak lehúzott és eltávolított magamtól.
Kezdetben ezt "egészséges egoizmusnak" neveztem.
Ma már tudom, hogy ez az
Önszeretet.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem akartam többé,
hogy mindenben igazam legyen. Így ritkábban tévedtem.
Ma már azt is tudom, hogy nevezik ezt:
Egyszerűségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam,
felhagytam azzal, hogy a múltban éljek,
és a jövőmért aggódjak.
Most már csak ebben a pillanatban élem az életem,
ahol minden történik. Minden napot megélek. Ez a
Tökéletesség.

Amikor elkezdtem szeretni magam, felismertem,
hogy a gondolkodásom nyomorulttá és beteggé tehet.
Amikor felfedeztem a szívemben rejlő erőt,
értelmem is fontos társra lelt.
Ezt a szövetséget ma már így nevezem:
A szív bölcsessége.

Nem kell félnünk az önmagunkkal vagy másokkal
folytatott vitáktól, konfliktusoktól és problémáktól.
Néha a csillagok is összeütköznek,
és utánuk új világok születnek.
Ma már tudom, hogy
Ez az Élet!"